1. Minden cég esetén választani kell egy cégnevet.
A cégnévnek a választott cégforma megnevezését, valamint legalább a vezérszót kell tartalmaznia. A vezérszó elősegíti a cég azonosítását, illetve más, azonos vagy hasonló tevékenységű cégtől való megkülönböztetését. A vezérszó a cégnévben az első helyen áll. A vezérszó idegen nyelvű kifejezés, rövidítés és mozaik szó is lehet, amelyet latin betűkkel kell feltüntetni. A cégnévben a vezérszón kívül csak magyar szavak szerepelhetnek, a magyar helyesírás szabályainak megfelelően. A cégnévben rövidítés csak a vezérszó esetén, illetve a cégforma meghatározásánál lehetséges. A cégnévnek az ország területén bejegyzett más cég elnevezésétől a cégforma különbözőségén túlmenően is egyértelműen különböznie kell, és nem kelthet olyan látszatot, ami megtévesztő. Cégnév megválasztásához segítséget talál a cégnévadóban [Vissza az elejére]
2. Ki kell választani a cég székhelyét, esetlegesen telephelyét, fióktelepét, és be kell szerezni ezek tulajdoni lapját és amennyiben szükséges, a használatára feljogosító okiratot (bérleti szerződés).
Székhely: A cég székhelye a cég bejegyzett irodája. A bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik. A cégnek a székhelyét cégtáblával kell megjelölnie. A cég létesítő okirata úgy is rendelkezhet, hogy a cég székhelye egyben a központi ügyintézés (döntéshozatal) helye.
A központi ügyintézés helye: Amennyiben a cég székhelye nem azonos a központi ügyintézés helyével, a központi ügyintézés helyét a létesítő okiratában és a cégjegyzékben fel kell tüntetni. A cégeljárás szempontjából székhelynek minősül a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, a külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete, valamint az európai gazdasági egyesülés telephelye is.
Telephely: A cég telephelye a tevékenység gyakorlásának a cég társasági szerződésében foglalt olyan tartós, önállósult üzleti (üzemi) letelepedéssel járó helye, amely a cég székhelyétől eltérő helyen található.
Fióktelep: A cég fióktelepe olyan telephely, amely más településen - magyar cég külföldön lévő fióktelepe esetén más országban - van, mint a cég székhelye.
A székhely, telephely, fióktelep használatának jogosultságát okirattal (tulajdoni lap, szerződés) kell igazolni. [Vissza az elejére]
3. Meg kell határozni a cég tevékenységi köreit és ezek között a cég főtevékenységét. 2008. január 01. napjától a TEÁOR 08 szerint. [Vissza az elejére]
4. Meg kell határozni a társaság tőkéjét. Kft esetén minimum 500.000,- Ft, Zrt esetén minimum 5.000.000,- Ft, Nyrt esetén minimum 20.000.000,- Ft, Bt és Kkt esetén kötelező tőkeminimum nincs. [Vissza az elejére]
5. Meg kell választani a tagokat. A tagok adatai közül szükség van a névre, anyja nevére, lakcímére, de az okirat aláírásához mindenképpen szükség van személyigazolványra vagy útlevélre. [Vissza az elejére]
6. Meg kell választani a cég vezetőjét (képviselő, ügyvezető, igazgató, stb) A cég vezetője általában csak természetes személy lehet. Bt és Kkt esetén csak a cég tagja lehet, egyéb esetben lehet a társaság tagja vagy társaság tagjain kívüli harmadik személy. [Vissza az elejére]
Nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője az,
- akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült,
- akit jogerős bírói ítélettel a vezető tisztség gyakorlásától eltiltottak, e tilalom hatálya alatt nem lehet vezető tisztségviselő.
- akit valamely más foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt az abban megjelölt tevékenységet főtevékenységként folytató gazdasági társaságban nem lehet vezető tisztségviselő.
- gazdasági társaságnak megszüntetési eljárás során való törlését követő két évig nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a törlést megelőző naptári évben a gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő volt.
Ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik, a vezető tisztségviselőket határozott időre, de legfeljebb öt évre kell megválasztani, illetve a társasági szerződésben kijelölni. Ha a társasági szerződésben a vezető tisztségviselői megbízás időtartamáról a tagok (részvényesek) nem rendelkeznek, a vezető tisztségviselőt öt évre megválasztottnak kell tekinteni, kivéve, ha a gazdasági társaság ennél rövidebb időtartamra jött létre. A társasági szerződés úgy is rendelkezhet, hogy a vezető tisztségviselő megbízatása határozatlan ideig tart. A kezdő időpont általában egybeesik a társasági szerződés keltének időpontjával. A kezdő időpont megadása kötelező, a jogviszony vége időpontjának elhagyása esetén a jogviszony határozatlan idejű lesz.
A cég vezetőjének adatai közül szükség van a névre, anyja nevére, lakcímére, de az okirat aláírásához mindenképpen szükség van személyigazolványra vagy útlevélre. [Vissza az elejére]
7. Bt esetén el kell dönteni, hogy ki lesz a beltag és ki lesz a kültag. A beltag a társaság tartozásaiért a saját vagyonával a társasággal egyetemlegesen felel! [Vissza az elejére]
8. E-mail cím. Egyszerűsített eljárás esetén kötelező
vissza |